(Luca 17, 32)
„Mântuind, mântuieşti sufletul tău ; să nu te uiţi înapoi“ (Fac. 19, 17- 26)
În istoria cu scăparea lui Lot, Biblia spune şi următoarele:
„După ce îngerii l-au scos afară (din cetate) pe Lot, pe fetele sale şi pe femeia sa, unul dintre ei a zis: «Mântuind, mântuieşte-ţi sufletul tău; să nu te uiţi înapoi»…, iar femeia lui s-a uitat înapoi şi s-a prefăcut într-un stâlp de sare“ (Fac. 19, 17 şi 26).
Un adânc înţeles este în această istorie. Un adânc înţeles este în porunca pe care i-au dat-o îngerii lui Lot: „să nu te uiţi înapoi!“. În această poruncă este pusă una din tainele mântuirii sufleteşti.
Taina mântuirii sufleteşti are două puncte. Punctul cel dintâi este aflarea Domnului, aflarea scumpei Sale Jertfe cu ajutorul căreia putem să o rupem cu „lumea“; putem să scăpăm din Sodomele şi Gomorele pieirii sufleteşti.
Al doilea punct – tot atât de însemnat – este porunca ce i s-a dat lui Lot: „să nu te uiţi înapoi“!… să stăruieşti pe calea mântuirii. După ce L-ai aflat pe Domnul şi ai scăpat în calea mântuirii, să nu te mai uiţi înapoi, să nu te mai întorci înapoi la răutăţile din care ai scăpat.
Mântuirea înseamnă o rupere statornică şi definitivă cu „duhul acestei lumi“ (Efes. 2, 2), cu stricăciunile şi ispitele lumii.
Această rupere i se cerea şi lui Lot.
Dar femeia lui Lot va fi suspinat în inima sa, zicând: „Ah, locul meu cel plăcut, ah, prietenii mei şi prietenele mele, ah, desfătările mele! Stai să mai mă uit o dată îndărăt“… Dar această „întoarcere“ i-a fost spre pierzare.
Femeia lui Lot nu se putea despărţi de duhul cel păcătos în care trăise; nu se putea rupe de stricăciunea cetăţilor, n-avea putere şi plăcere pentru calea mântuirii. A pierdut mântuirea, pentru că „s-a uitat înapoi“, pentru că nu s-a putut rupe cu sufletul de locul stricăciunii.
„Unui om, i-a zis Iisus: «Vino, după Mine!». «Doamne, voi veni după Tine – i-a zis omul – dar lasă-mă mai întâi să mă duc să-mi iau rămas bun de la ai mei». Iisus i-a răspuns: «Oricine pune mâna pe plug şi se uită înapoi, nu este vrednic pentru împărăţia lui Dumnezeu»“ (Luca 9, 59 – 62).
Iată şi Mântuitorul ne spune ceea ce îi spuneau îngerii lui Lot: „nu vă uitaţi înapoi!“. A merge „după Domnul“ înseamnă a „pune mâna pe plug“ şi a nu te uita înapoi; înseamnă a lucra şi lupta pentru mântuirea sufletului şi a te rupe definitiv de „duhul acestei lumi“.
Aţi văzut cum fac deprinderi soldaţii. Când li se comandă: la stânga priviţi!… la dreapta vă aplecaţi! ei stau cu faţa înainte. Însă capul şi cu privirea şi cu jumătate de corp se întorc în diferite părţi, stând pe loc, adică fără să-şi schimbe poziţia. O întoarcere deplină şi adevărată fac numai pe comanda: „la stânga-mprejur!“.
Aşa e şi cu „întoarcerea“ în cele sufleteşti. Într-o clipă de însufleţire şi de suflare a Duhului Sfânt, poţi face un început de întoarcere la Dumnezeu; poţi să-ţi „întorci capul“ şi privirea spre Dumnezeu, dar aceasta e o întoarcere trecătoare. În decursul mersului poţi să-ţi întorci puţin capul şi privirea în altă parte, dar cu asta încă nu eşti întors câtă vreme îţi vezi înainte de drum. În decursul mersului pe calea pierzării poţi să-ţi întorci din când în când privirea spre Dumnezeu şi spre mântuire, dar cu asta încă nu te-ai întors câtă vreme înaintezi mai departe pe calea pierzării.
Femeia lui Lot încă făcuse numai o astfel de jumătate întoarcere. Era cu faţa întoarsă spre mântuire, dar capul şi inima le avea întoarse spre pierzare.
Numai o întoarcere întreagă ne poate mântui. Numai un „stânga împrejur“ sufletesc este o întoarcere deplină şi adevărată. Care este acest „stânga împrejur“? Ruperea totală (pe de-a-ntregul) de „lume“; începerea şi trăirea unei vieţi noi.
– Dar voi ce fel de comandă aveţi? – întrebă odată un om, aşa cam în batjocură, pe un ostaş din Oastea Domnului.
– Când am păşit în Oaste – răspunse ostaşul – Domnul mi-a comandat: Atenţie! Drepţi! La stânga-mprejur! (adică lasă lumea); şi înainte marş!
Noi, ostaşii Domnului, avem o singură comandă: „înainte, marş!“, după care va urma „pe loc repaus“ când vom intra în Ierusalimul cel sufletesc unde ne aşteaptă cununa vieţii.
Ce bine ar fi să fie plină Oastea Domnului de astfel de ostaşi care au făcut „stânga-mpre-jur“ şi înaintează cu comanda „înainte marş“. Avem însă şi noi mulţi, mulţi care numai cu capul şi privirea s-au întors spre Domnul. Dumnezeu să le ajute să poată face „stânga-mprejur“!
Iată ce învăţături adânci cuprinde porunca dată lui Lot „să nu se uite înapoi“. Iată, ce învăţătură cuprinde prefacerea femeii sale în stâlp de sare.
Însuşi Mântuitorul a întărit această învăţătură zicând: „Aduceţi-vă aminte de femeia lui Lot“ (Luca 17, 32).
Toţi cei ce credeţi că puteţi sluji la doi stăpâni – aduceţi-vă aminte de femeia lui Lot! Toţi cei ce doriţi mântuirea, dar cu gândul şi cu inima voastră sunteţi la plăcerile şi patimile cele lumeşti – gândiţi-vă la femeia lui Lot.
Toţi cei ce sunteţi pe calea mântuirii, aduceţi-vă aminte de femeia lui Lot: „nu vă uitaţi înapoi!“.
Toţi cei din Oastea Domnului, aduceţi-vă aminte de femeia lai Lot: „nu vă uitaţi înapoi!“…
Ah, lumea e plină de creştini care numai cu privirea se întorc, din când în când, la Dumnezeu.
Duhule Sfinte! Ajută-i să facă „stânga-mprejur“ căci fără de această întoarcere n-au dobândit nimic.
Sodoma și Gomora / Iosif Trifa, Editura «Oastea Domnului» – Sibiu, 1998
* * *
(Lk. 17, 32)
„Mentsd az életedet! Ne nézz hátra…!” (1 Móz. 19, 17)
Lót megmenekülésének a történetével kapcsolatban a Biblia a következőket is mondja: „Amikor vitték őket kifelé [Lótot, leányait és feleségét a városból az angyalok], az angyalok ezt mondták: „Mentsd az életedet! Ne nézz hátra… Mögötte menő felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett.” (1 Móz. 19, 17-26)
Egy mély bölcsességet láthatunk ebben a történetben. Nagyon nagy bölcsesség van abban a parancsban, amit a két angyal adott Lótnak: „Ne nézz hátra!” Ebben a parancsban találjuk meg a lelki üdvösség nagy titkát.
A lelki üdvösség titkát két pontban foglaljuk össze. Az első pont az, hogy megtaláljuk az Urat, megtalálni a drága áldozatát, melynek segítségével megszabadulhatunk e „világ bűneitől”, megszabadulhatunk a lelki pusztulás sodomáitól és gomoráitól.
A második pont – amely ugyanolyan fontos, mint az első – a Lótnak adott parancsot foglalja magában: „Ne nézz hátra!”… Legyél kitartó a megváltás útján! Miután megtaláltad az Urat, megmenekültél és az üdvösség felé vezető úton vagy, ne nézz hátra többé, ne fordulj vissza azokhoz a rossz dolgokhoz, amelyektől egyszer már megszabadultál.
A megváltásod azt jelenti, hogy elhagyod az e világ lelkét (Ef. 2, 2) az összes bűneivel együtt.
Ezt a fajta szakítást kérték Lóttól is.
Lót felesége viszont ekképp sóhajtozhatott a szívében: „Ó, az én szeretett városom, ó, a kedves barátaim, barátnőim, az én gyönyörűségeim! Várj csak, még egyszer tekintsek vissza…” De ez a „visszatekintése” a vesztét jelentette.
Lót felesége nem tudott elszakadni attól a gonosz szellemiségtől, amelyben élt, nem tudott elszakadni a város romlottságától, nem volt ereje és kedve a megmenekülés útjára térni. Elvesztette a megmenekülés lehetőségét, mert visszatekintett, mert nem tudott elszakadni a hely romlottságának lelkétől.
„Egy másikhoz… így szól [Jézus]: »Kövess engem!«… »Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől.« Jézus pedig így felelt: »Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.«” (Lk. 9, 59-62) Íme, a Megváltónk is azt mondja, amit az angyalok mondtak Lótnak: „Ne nézzetek vissza, ne tekintsetek hátra!” Az „Urat követni” azt jelenti, hogy az „eke szarvára kell tenni a kezünket” és nem tekinteni vissza; ez azt jelenti, hogy munkálkodni és harcolni kell a lélek megmentéséért és egyszer s mindenkorra véget vetni minden rossz kapcsolatnak, amely ezzel a világgal van összefüggésben.
Észrevettétek, hogyan viselkednek a katonák, amikor különböző parancsokat kapnak? Amikor azt a vezényszót hallják: balra nézz!… fogadás jobbról, tisztelegj! Az „arcukkal előre tekintenek”, de a fejükkel és a fél testükkel olyan irányba fordulnak, amilyen irányba szól a vezényszó, de ők csak egy helyben állnak, vagyis nem változtatják meg pozíciójukat. Egy igazi és teljes fordulatot csak akkor végeznek el, ha a következő parancsot kapják: „hátra arc”.
Hasonlóképpen van ez azzal a „hátraarc”-cal is, amely a lelkivilágunkban van. A Szentlélek fuvallatára egy pillanatra megteheted ezt a fordulatot Isten felé; Isten felé fordíthatod arcodat, tekintetedet, de ez a „megfordulás” csak múló cselekedetté válik. Az életed útján elfordíthatod egy kicsit a fejedet, tekintetedet más irányba, de ezzel még nem fordultál el teljes testeddel és nem mész más irányba. Az életed útján, amely a lélek pusztulása felé vezet, olykor-olykor odafordíthatod az arcodat Isten felé és az üdvösség felé, de ezzel a cselekedettel még nem fordultál oda Istenhez (hátra arcot mondván a világnak), hanem továbbmész a biztos pusztulás útján.
Lót felesége még csak ilyen „félig odafordult” volt. Az arcával a megmenekülés felé volt fordítva, de „szíve visszafordult” a pusztulás felé.
Csak a teljes elfordulás (a bűntől) menthet meg bennünket. Csak egy igazi „hátra arc!” lehet teljes a lelkünkben. Mely lehet ez a „hátra arc”? A „világtól” való teljes elszakadás: egy „új világ” megkezdése és élése.
– Ti milyen parancsot követtek? kérdi egyszer egy ember úgy gúnyképpen az egyik igazhívőt.
– Amikor beléptünk az Úr „seregébe” mondja az igazhívő, az Úr a következő parancsot adta: Figyelem! Vigyázz! Balra át! (Vagyis hagyd el e világ rossz cselekedeteit) és indulj!
Nekünk, az Úr „katonáinak” egyetlen parancsunk van: „előre!”, amely után következik majd a „pihenj”, amely akkor teljesedik be, amikor a földi életünk végén a lelki Jeruzsálembe érünk, ahol vár ránk az élet koszorúja.
Milyen jó lenne, ha az Úr „serege” (a hívők) tele lenne olyan katonákkal (hívőkkel), akik véghezvitték a „hátra arc”-ot és csak az „előre indulj” parancsot hajtják végre. Sajnos vannak olyanok – nem kevesen –, akik ugyan a tekintetükkel előrenéznek az Úr felé, de a cselekedetükkel még hátratekintenek, azaz nem tudnak e világ romlottságától elszakadni. Az Úr segítse meg őket, hogy igazából végre tudják hajtani a „hátraarc!”-ot.
Íme, milyen sok bölcsesség van abban a parancsban, amelyet Lót kapott: „Ne nézz hátra!” Íme, milyen tanulságot vonhatunk le feleségének sóbálvánnyá válásából. Maga a Megváltó is megerősítette ezt a tanulságot: „Emlékezzetek Lót feleségére!” (Lk. 17, 32)
Mindazok, akik azt hiszik, hogy egyszerre két urat lehet szolgálni, emlékezzetek Lót feleségére! Mindazok, akik vágyakoztok az üdvösség után, de a gondolataitokkal és szívetekkel még ott vagytok e világ romlott dolgaiban, gondoljatok Lót feleségére!
Mindannyian, akik az üdvösség útján jártok, emlékezzetek Lót feleségére: „Ne nézzetek hátra!”
Mind, akik az Úr seregében vagytok, emlékezzetek Lót feleségére: „Ne nézzetek hátra!”
Ó, jaj, a világ tele van olyan hívőkkel, akik csak néha-néha fordítják tekintetüket Istenre.
Szentlélek! Segítsd meg őket, hogy hajtsák végre a „hátra arc”-ot, mert enélkül semmit nem ér a hitük (továbbra is megmarad felszínesnek).
Sodoma és Gomora / Iosif Trifa. – Sibiu : Oastea Domnului, 2009
Fordította: Juhász Tibor / Lektorálta: Patkás György / Segédkezett: Juhász Roland; Juhász Evelin
Următorul articol va fi publicat pe 11 februarie 2020 A következő cikket 2020.február 11 -án teszik közzé