Mărturii Meditaţii

,,Aduceţi-vă aminte de femeia lui Lot“ / „EMLÉKEZZETEK LÓT FELESÉGÉRE!”

(Luca 17, 32)

„Mântuind, mântuieşti sufletul tău ; să nu te uiţi înapoi“ (Fac. 19, 17- 26)

În istoria cu scăparea lui Lot, Biblia spune şi următoarele:

„După ce îngerii l-au scos afară (din cetate) pe Lot, pe fetele sale şi pe femeia sa, unul dintre ei a zis: «Mântuind, mântuieşte-ţi sufletul tău; să nu te uiţi înapoi»…, iar fe­meia lui s-a uitat înapoi şi s-a prefăcut într-un stâlp de sare“ (Fac. 19, 17 şi 26).

Un adânc înţeles este în această istorie. Un adânc înţeles este în porunca pe care i-au dat-o îngerii lui Lot: „să nu te uiţi înapoi!“. În această poruncă este pusă una din tainele mântuirii sufleteşti.

Taina mântuirii sufleteşti are două puncte. Punctul cel dintâi este aflarea Domnului, aflarea scumpei Sale Jert­fe cu ajutorul căreia putem să o rupem cu „lumea“; putem să scăpăm din Sodomele şi Gomorele pieirii sufleteşti.

Al doilea punct – tot atât de însemnat – este porunca ce i s-a dat lui Lot: „să nu te uiţi înapoi“!… să stăruieşti pe calea mântuirii. După ce L-ai aflat pe Domnul şi ai scăpat în calea mântuirii, să nu te mai uiţi înapoi, să nu te mai întorci înapoi la răutăţile din care ai scăpat.

Mântuirea înseamnă o rupere statornică şi definitivă cu „duhul acestei lumi“ (Efes. 2, 2), cu stricăciunile şi ispitele lumii.

Această rupere i se cerea şi lui Lot.

Dar femeia lui Lot va fi suspinat în inima sa, zicând: „Ah, locul meu cel plăcut, ah, prietenii mei şi prietenele mele, ah, desfătările mele! Stai să mai mă uit o dată îndărăt“… Dar această „întoarcere“ i-a fost spre pierzare­.

Femeia lui Lot nu se putea despărţi de duhul cel păcătos în care trăise; nu se putea rupe de stricăciunea cetăţilor, n-avea putere şi plăcere pentru calea mântuirii. A pierdut mântuirea, pentru că „s-a uitat înapoi“, pentru că nu s-a putut rupe cu sufletul de locul stricăciunii.

„Unui om, i-a zis Iisus: «Vino, după Mine!». «Doamne, voi veni după Tine – i-a zis omul – dar lasă-mă mai întâi să mă duc să-mi iau rămas bun de la ai mei». Iisus i-a răspuns: «Oricine pune mâna pe plug şi se uită înapoi, nu este vrednic pentru împărăţia lui Dumnezeu»“ (Luca 9, 59 – 62).

Iată şi Mântuitorul ne spune ceea ce îi spuneau în­gerii lui Lot: „nu vă uitaţi înapoi!“. A merge „după Dom­nul“ înseamnă a „pune mâna pe plug“ şi a nu te uita îna­poi; înseamnă a lucra şi lupta pentru mântuirea sufletu­lui şi a te rupe definitiv de „duhul acestei lumi“.

Aţi văzut cum fac deprinderi soldaţii. Când li se co­mandă: la stânga priviţi!… la dreapta vă aplecaţi! ei stau cu faţa înainte. Însă capul şi cu privirea şi cu ju­mătate de corp se întorc în diferite părţi, stând pe loc, a­dică fără să-şi schimbe poziţia. O întoarcere deplină şi a­devărată fac numai pe comanda: „la stânga-mprejur!“.

Aşa e şi cu „întoarcerea“ în cele sufleteşti. Într-o clipă de însufleţire şi de suflare a Duhului Sfânt, poţi face un început de întoarcere la Dumnezeu; poţi să-ţi „întorci capul“ şi privirea spre Dumnezeu, dar aceasta e o în­toarcere trecătoare. În decursul mersului poţi să-ţi întorci puţin capul şi privirea în altă parte, dar cu asta încă nu eşti întors câtă vreme îţi vezi înainte de drum. În decursul mersului pe calea pierzării poţi să-ţi întorci din când în când privirea spre Dumnezeu şi spre mântuire, dar cu asta încă nu te-ai întors câtă vreme înaintezi mai departe pe calea pierzării.

Femeia lui Lot încă făcuse numai o astfel de jumă­tate întoarcere. Era cu faţa întoarsă spre mântuire, dar capul şi inima le avea întoarse spre pierzare.

Numai o întoarcere întreagă ne poate mântui. Nu­mai un „stânga împrejur“ sufletesc este o întoarcere ­deplină şi adevărată. Care este acest „stânga împrejur“? Ruperea totală (pe de-a-ntregul) de „lume“; începerea şi trăirea unei vieţi noi.

– Dar voi ce fel de comandă aveţi? – întrebă odată un om, aşa cam în batjocură, pe un ostaş din Oastea Domnului.

– Când am păşit în Oaste – răspunse ostaşul – Domnul mi-a comandat: Atenţie! Drepţi! La stânga-mprejur! (adică lasă lumea); şi înainte marş!

Noi, ostaşii Domnului, avem o singură comandă: „îna­inte, marş!“, după care va urma „pe loc repaus“ când vom intra în Ierusalimul cel sufletesc unde ne aşteaptă cununa vieţii.

Ce bine ar fi să fie plină Oastea Domnului de ast­fel de ostaşi care au făcut „stânga-mpre-jur“ şi înain­tează cu comanda „înainte marş“. Avem însă şi noi mulţi, mulţi care numai cu capul şi privirea s-au întors spre Domnul. Dumnezeu să le ajute să poată face „stânga-m­prejur“!

Iată ce învăţături adânci cuprinde porunca dată lui Lot „să nu se uite înapoi“. Iată, ce învăţătură cuprinde prefacerea femeii sale în stâlp de sare.

Însuşi Mântuitorul a întărit această învăţătură zicând: „Aduceţi-vă aminte de femeia lui Lot“ (Luca 17, 32).

Toţi cei ce credeţi că puteţi sluji la doi stăpâni ­– aduceţi-vă aminte de femeia lui Lot! Toţi cei ce doriţi mântuirea, dar cu gândul şi cu inima voastră sunteţi la plăcerile şi patimile cele lumeşti – gândiţi-vă la femeia lui Lot.

Toţi cei ce sunteţi pe calea mântuirii, aduceţi-vă aminte de femeia lui Lot: „nu vă uitaţi înapoi!“.

Toţi cei din Oastea Domnului, aduceţi-vă aminte de femeia lai Lot: „nu vă uitaţi înapoi!“…

Ah, lumea e plină de creştini care numai cu privirea se întorc, din când în când, la Dumnezeu.

Duhule Sfinte! Ajută-i să facă „stânga-mprejur“ căci fără de această întoarcere n-au dobândit nimic.

Sodoma și Gomora / Iosif Trifa, Editura «Oastea Domnului» – Sibiu, 1998

* * *

(Lk. 17, 32)

„Mentsd az életedet! Ne nézz hátra…!”        (1 Móz. 19, 17)

Lót megmenekülésének a történetével kapcso­latban a Biblia a következőket is mondja: „Amikor vitték őket kifelé [Lótot, leányait és feleségét a városból az angyalok], az angyalok ezt mondták: „Mentsd az életedet! Ne nézz hátra… Mögötte menő felesége azonban hátratekintett, és sóbálvánnyá lett.” (1 Móz. 19, 17-26)

Egy mély bölcsességet láthatunk ebben a törté­netben. Nagyon nagy bölcsesség van abban a pa­rancsban, amit a két angyal adott Lótnak: „Ne nézz hátra!” Ebben a parancsban találjuk meg a lelki üd­vösség nagy titkát.

A lelki üdvösség titkát két pontban foglaljuk össze. Az első pont az, hogy megtaláljuk az Urat, megtalálni a drága áldozatát, melynek segítségével megszabadul­hatunk e „világ bűneitől”, megszabadulhatunk a lelki pusztulás sodomáitól és gomoráitól.

A második pont – amely ugyanolyan fontos, mint az első – a Lótnak adott parancsot foglalja magában: „Ne nézz hátra!”… Legyél kitartó a megváltás útján! Miután megtaláltad az Urat, megmenekültél és az üdvösség felé vezető úton vagy, ne nézz hátra többé, ne fordulj vissza azokhoz a rossz dolgokhoz, amelyektől egyszer már megszabadultál.

A megváltásod azt jelenti, hogy elhagyod az e világ lelkét (Ef. 2, 2) az összes bűneivel együtt.

Ezt a fajta szakítást kérték Lóttól is.

Lót felesége viszont ekképp sóhajtozhatott a szívében: „Ó, az én szeretett városom, ó, a kedves barátaim, barátnőim, az én gyönyörűségeim! Várj csak, még egyszer tekintsek vissza…” De ez a „vissza­tekintése” a vesztét jelentette.

Lót felesége nem tudott elszakadni attól a gonosz szellemiségtől, amelyben élt, nem tudott elszakadni a város romlottságától, nem volt ereje és kedve a megmenekülés útjára térni. Elvesztette a megmene­külés lehetőségét, mert visszatekintett, mert nem tudott elszakadni a hely romlottságának lelkétől.

„Egy másikhoz… így szól [Jézus]: »Kövess en­gem!«… »Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől.« Jézus pedig így felelt: »Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.«” (Lk. 9, 59-62) Íme, a Megváltónk is azt mondja, amit az angyalok mondtak Lótnak: „Ne nézzetek vissza, ne tekintsetek hátra!” Az „Urat követni” azt jelenti, hogy az „eke szarvára kell tenni a kezünket” és nem tekinteni vissza; ez azt jelenti, hogy munkálkodni és harcolni kell a lélek megmenté­séért és egyszer s mindenkorra véget vetni minden rossz kapcsolatnak, amely ezzel a világgal van összefüggésben.

Észrevettétek, hogyan viselkednek a katonák, ami­kor különböző parancsokat kapnak? Amikor azt a vezényszót hallják: balra nézz!… fogadás jobbról, tisztelegj! Az „arcukkal előre tekintenek”, de a fejükkel és a fél testükkel olyan irányba fordulnak, amilyen irányba szól a vezényszó, de ők csak egy helyben állnak, vagyis nem változtatják meg pozíciójukat. Egy igazi és teljes fordulatot csak akkor végeznek el, ha a következő parancsot kapják: „hátra arc”.

Hasonlóképpen van ez azzal a „hátraarc”-cal is, amely a lelkivilágunkban van. A Szentlélek fuvallatára egy pillanatra megteheted ezt a fordulatot Isten felé; Isten felé fordíthatod arcodat, tekintetedet, de ez a „megfordulás” csak múló cselekedetté válik. Az életed útján elfordíthatod egy kicsit a fejedet, tekintetedet más irányba, de ezzel még nem fordultál el teljes testeddel és nem mész más irányba. Az életed útján, amely a lélek pusztulása felé vezet, olykor-olykor odafor­dítha­tod az arcodat Isten felé és az üdvösség felé, de ezzel a cselekedettel még nem fordultál oda Istenhez (hátra arcot mondván a világnak), hanem továbbmész a biztos pusztulás útján.

Lót felesége még csak ilyen „félig odafordult” volt. Az arcával a megmenekülés felé volt fordítva, de „szíve visszafordult” a pusztulás felé.

Csak a teljes elfordulás (a bűntől) menthet meg bennünket. Csak egy igazi „hátra arc!” lehet teljes a lelkünkben. Mely lehet ez a „hátra arc”? A „világtól” való teljes elszakadás: egy „új világ” megkezdése és élése.

– Ti milyen parancsot követtek? kérdi egyszer egy ember úgy gúnyképpen az egyik igazhívőt.

– Amikor beléptünk az Úr „seregébe” mondja az igazhívő, az Úr a következő parancsot adta: Figyelem! Vigyázz! Balra át! (Vagyis hagyd el e világ rossz cselekedeteit) és indulj!

Nekünk, az Úr „katonáinak” egyetlen parancsunk van: „előre!”, amely után következik majd a „pihenj”, amely akkor teljesedik be, amikor a földi életünk végén a lelki Jeruzsálembe érünk, ahol vár ránk az élet koszorúja.

Milyen jó lenne, ha az Úr „serege” (a hívők) tele lenne olyan katonákkal (hívőkkel), akik véghezvitték a „hátra arc”-ot és csak az „előre indulj” parancsot hajtják végre. Sajnos vannak olyanok – nem kevesen –, akik ugyan a tekintetükkel előrenéznek az Úr felé, de a cse­lekedetükkel még hátratekintenek, azaz nem tudnak e világ romlottságától elszakadni. Az Úr segítse meg őket, hogy igazából végre tudják hajtani a „hátraarc!”-ot.

Íme, milyen sok bölcsesség van abban a parancsban, amelyet Lót kapott: „Ne nézz hátra!” Íme, milyen tanulságot vonhatunk le feleségének sóbálvánnyá válá­sából. Maga a Megváltó is megerősítette ezt a tanulságot: „Emlékezzetek Lót feleségére!” (Lk. 17, 32)

Mindazok, akik azt hiszik, hogy egyszerre két urat lehet szolgálni, emlékezzetek Lót feleségére! Minda­zok, akik vágyakoztok az üdvösség után, de a gondo­lataitokkal és szívetekkel még ott vagytok e világ romlott dolgaiban, gondoljatok Lót feleségére!

Mindannyian, akik az üdvösség útján jártok, emlékezzetek Lót feleségére: „Ne nézzetek hátra!”

Mind, akik az Úr seregében vagytok, emlékezzetek Lót feleségére: „Ne nézzetek hátra!”

Ó, jaj, a világ tele van olyan hívőkkel, akik csak néha-néha fordítják tekintetüket Istenre.

Szentlélek! Segítsd meg őket, hogy hajtsák végre a „hátra arc”-ot, mert enélkül semmit nem ér a hitük (továbbra is megmarad felszínesnek).

Sodoma és Gomora / Iosif Trifa. – Sibiu : Oastea Domnului, 2009

Fordította: Juhász Tibor / Lektorálta: Patkás György / Segédkezett: Juhász Roland; Juhász Evelin

Următorul articol va fi publicat pe 11 februarie 2020
A következő cikket 2020.február 11 -án teszik közzé

Lasă un răspuns