Să se bucure şi să se veselească de Tine, toţi cei ce Te caută pe Tine, Doamne, şi să zică pururea cei ce iubesc mântuirea Ta: "Slăvit să fie Domnul!" (Ps. 39,22)
  • Set Logo Section Menu from Admin > Appearance > Menus > "Manage Locations" Tab > Logo Section Navigation
Slăvit să fie Domnul!
Home Avraam n-a putut mijloci iertarea cetăţilor / ÁBRAHÁM NEM TUDOTT KÖZBENJÁRNI A VÁROSOK MEGBOCSÁTÁSÁÉRT

Avraam n-a putut mijloci iertarea cetăţilor / ÁBRAHÁM NEM TUDOTT KÖZBENJÁRNI A VÁROSOK MEGBOCSÁTÁSÁÉRT

Avraam n-a putut mijloci iertarea cetăţilor / ÁBRAHÁM NEM TUDOTT KÖZBENJÁRNI A VÁROSOK MEGBOCSÁTÁSÁÉRT

Iisus Mântuitorul şi Mijlocitorul nostru

Când Domnul S-a arătat lui Avraam în chipul celor trei îngeri călători şi a vestit pieirea cetăţilor, Avraam a cercat să mijlocească iertare cu numărul drepţilor.

„Iar Avraam stătea înaintea Domnului şi a zis: «Să nu pierzi, Doamne, pe cei drepţi cu cei necredincioşi; de vor fi cincizeci de drepţi în cetate, au vei ierta tot locul pentru aceşti drepţi?» Şi au zis Domnul: «De se vor afla cincizeci de drepţi, voi ierta toată cetatea…»“ Pe urmă, Avraam a tot micşorat numărul drepţilor până la zece şi Dumnezeu a zis că nici pentru zece drepţi nu va pierde cetăţile, dar în cetăţi nu se aflau nici zece drepţi (Fac. cap. 18).

O, ce învăţătură adâncă este în această încercare de mijlocire a lui Avraam! Însă vă rog să nu vă gândiţi nu­mai la cetăţile Sodoma şi Gomora. Să ne gândim, mai ales, la noi înşine. Toţi suntem păcătoşi. Fiecare dintre noi suntem o mică Sodomă şi Gomoră. Fiecare suntem o „cetate“ stricată, o cetate în care a pătruns răul şi stricăciunea. În zadar am căuta să ne amăgim că n-avem păcate. „Dacă zicem că nu avem păcat, ne amăgim pe noi înşine şi adevărul nu este în noi“ (I Ioan 1, 8).

Începutul mântuirii noastre – primul pas – este tocmai acesta: să simţim greutatea ce ne apasă şi să căutăm a ne scăpa de ea. Dar tocmai pasul acesta îl fac atât de puţini.

Ferice de cel ce simte greutatea păcatului şi caută să se descarce de ea!

Al doilea pas al mântuirii este: să aflăm că păcatul ne apasă nu numai cu greutatea sufletească, ci şi cu pe­deapsă în virtutea „paragrafului de lege“: „plata păcatului este moartea“ (Rom. 6, 23). Să aflăm că suntem o ce­tate stricată pe care o aşteaptă judecata Sodomei şi Gomorei.

Al treilea pas al mântuirii trebuie să ne ducă la în­trebarea: ce să facem?…, cum să scăpăm de greutatea şi pedeapsa păcatului? Trebuie să ajungem la întrebarea: oh, „nenorocitul de mine, cine mă va izbăvi dintr-o astfel de moarte?“ (Rom. 7, 24). Întrebarea asta ne deschide uşa mântuirii. Ne aduce vestea cea scumpă şi dulce că Iisus Mântuitorul a murit şi S-a jertfit pentru noi şi mântuirea noastră. Sângele Lui ne curăţă de orice păcat şi ridică de pe sufletul nostru greutatea păcatului.

Domnul Iisus este marele Mijlocitor între noi şi Dumnezeu. Avraam n-a putut mijloci iertarea locuitorilor celor două cetăţi. Domnul Iisus ne mijloceşte iertarea. „Căci Unul este Dumnezeu, unul şi mijlocitor între Dumnezeu şi oameni. De va fi păcătuit cineva, avem Mijlocitor la Tatăl pe Iisus Hristos, care S-a dat pe Sineşi ispăşire pentru păcatele noastre“ (I Tim. 2, 5 şi I Ioan 2, 1). Viaţa noastră este o Sodomă şi Gomoră, cărora li s-a făcut judecata. În virtutea dreptăţii lui Dumnezeu, ea trebuie pedepsită. Păcatul trebuie pedepsit. Iisus Mântuitorul – El singur – ne poate scăpa de această pedeapsă şi osândă teribilă.

De când eram preot la ţară, îmi aduc aminte de o femeie care se mărturisise foarte frumos, cam aşa:

– Ai ţinut porunca asta?

– Ba!

– Ai călcat pe cealaltă?

– Călcat!… am călcat, părinte dragă, toate poruncile!…, am făcut toate p­ăcatele!… nimic nu-i sănătos în mine!…

– N-ai făcut nici un bine? Nu poţi aduce nimic pen­tru apărarea d-tale?…

– Nimica, părinte, nimica!… Am cumpărat un prapor la biserică, dar această faptă am făcut-o şi să mă laud în faţa oamenilor…, i-am ajutat pe cei săraci cu gândul ca şi ei să mă ajute vara la lucru… N-am făcut nici un bine, cinstite părinte, nici un bine…, nu pot aduce nimica pentru apărarea mea decât lacrimile mele şi zdro­birea inimii mele…

Frumoasă mărturisire! Era o femeie din cele mai bune, şi totuşi cât de frumos îşi ştia depune păcatele la picioa­rele Crucii. Ca şi Avraam în faţa Sodomei şi Gomorei, aşa îşi reducea la zero faptele sale.

Ce rău însă se mărturisesc alţii mulţi:

– Ai călcat po­runca asta?

– Doamne fereşte!

– Dar pe cealaltă?

– Nici prin gând nu mi-a trecut.

– Ai gătat mânia cu vecinul?…

– Nu mai am nimic cu el… nu vorbim, dar încolo n-am nimic cu el.

Astfel de suflete fac pe „avocaţii“ cauzei lor în loc să-şi depună sarcina păcatelor, cu lacrimi de căinţă, la pi­cioarele Crucii.

Fratele meu! Toţi suntem păcătoşi. Toţi purtăm în spate o sarcină grea a păcatelor. Fiecare cu sarcina lui. Să aruncăm sarcina păcatelor noastre la picioarele Crucii. Numai acolo putem scăpa de ea. Să grijim însă căci şi aici diavolul umblă să ne sperie cu şoapta că pă­catele noastre ar fi prea multe şi prea grele pentru a fi iertate.

Despre un pustnic am citit că i s-a arătat într-o noapte diavolul şi a început a-i înşira păcatele:

– Ai făcut asta… şi ceea, şi ceea… vai de sufletul tău…

– Numai atâtea? – a întrebat pustnicul.

– Ba ai mai făcut şi alte multe şi destule ca să ai par­te de focul iadului nostru.

– Te rog, scrie-mi-le pe o hârtie să nu le uit.

Când fură gata, pustnicul luă hârtia, făcu dedesubt semnul crucii şi scrise cuvintele: „achitate prin sângele Dom­nului“. O întinse apoi diavolului zicând:

– Mi-ai dat o „notă“ – poftim „chitanţa“. Diavolul fugi îndată crăpând de necaz.

Fratele meu! În fiecare zi, noi facem o „notă“ lungă plină de păcate. Să „achităm“ zi de zi această notă că­zând cu ea în faţa Crucii scumpului nostru Mântuitor. Ea poate fi „plătită“ numai prin scump sângele Lui.

Scumpul meu frate! Tu ai atâtea „note“ de acestea, că abia le-ai putea duce în spate, şi toate sunt neachitate. Nu te temi că vei muri cu această datorie teribilă?

Trezeşte-te, fratele meu, trezeşte-te înainte de a sosi focul şi prăpădul osândei veşnice!

 Iisuse, scumpul meu Mântuitor! Şi eu sunt o Sodomă şi Gomoră căreia i s-a făcut judecata şi stă gata să ia foc. Tu singur, dulcele meu Mântuitor, mă poţi izbăvi. Mă grăbesc să scap la Tine, înainte de a se aprinde focul… Eu cad plângând la picioarele Crucii Tale. Scapă-mă, Doamne, şi mă mântuieşte prin Jertfa Ta cea scumpă şi sfântă!

Sodoma și Gomora / Iosif Trifa, Editura «Oastea Domnului» – Sibiu, 1998

* * *

Jézus a mi Megváltónk és Közbenjárónk

Amikor az Úr megmutatkozott Ábrahámnak a három férfi képében és elmondta neki, hogy el fogja pusztítani a városokat, Ábrahám megpróbált közbe­n­járni az igazak megbocsátásért és megmentésükért.

„Ábrahám még ott állt az Úr előtt. Hozzálépett Ábrahám, és ezt kérdezte: Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt? Hátha van ötven igaz ember abban a városban? Akkor is elpusztítod, és nem bocsátasz meg annak a helynek azért az ötven igazért, akik ott laknak?… Az Úr így felelt: Ha találok Sodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.” (1 Móz. 18, 32) Végül Ábrahám addig alku­dozott – az igazak számát tekintve –, amíg tíz igazhoz nem ért, és az Isten azt mondta, hogy tíz igazért sem pusztítja el a városokat, de a városokban tíz igaz ember sem találtatott. (1 Móz. 18, 32)

Ó, milyen tanulságos ez a közbenjárása Ábra­hámnak! Kérlek benneteket, ne gondoljatok csak Sodomára és Gomorára. Mindenekelőtt gondoljunk ma­gunkra. Mindnyájan bűnösök vagyunk. Valamennyien egy kis sodomák és gomorák vagyunk. Valamennyien egy romlott „város” vagyunk, egy város, amelyben elhatalmasodott a rossz és a romlottság. Feleslegesen keresgéljük a különböző okokat és igyekszünk bebi­zonyítani magunknak, hogy nem vagyunk bűnösök, mert csak félrevezetjük, becsapjuk magunkat. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.” (1 Jn. 1, 8)

Megmentésünk első lépése a következő: éreznünk kell a bűneink súlyát, amely ránk nehezedik, és keres­nünk kell a lehetőséget, hogy megszabaduljunk ettől a tehertől. Sajnos, éppen ezt a lépést teszik meg a legkevesebben.

Boldog az az ember, aki érzi bűneinek súlyát és keresi az utat, hogy megszabaduljon ettől a tehertől.

Második lépésként találjuk meg nemcsak azt, hogy a bűneink miatt súlyos teher nyomja lelkünket, hanem azt is, mert „a bűn zsoldja a halál”. (Róm. 6, 23) Ismer­jük be, hogy egy romlott „város” vagyunk, amelyre Sodoma és Gomora ítélete vár.

Harmadik lépésként, amely a lelkünk megmentése irányába halad, a következő kérdés kell hogy legyen: Mit kell tennünk?… hogyan szabadulhatunk meg bűneink súlyától és ítéletétől? El kell jussunk a következő felismerésig: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róm. 7, 24) Ez a kérdés megnyitja előttünk az üdvösség ajtaját. Elhozza nekünk a „jó hírt”, hogy Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, meghalt és feláldozta magát értünk és megváltásunkért. Az Ő vére megtisztít minket minden bűntől és leemeli vállunkról a reánk nehezedő terhet, amely a bűneink által keletkezett.

Az Úr Jézus Krisztus a nagy Közbenjáró köztünk és Isten között. Ábrahám nem tudott közbenjárni a két város lakosaiért. Az Úr Jézus Krisztus közbenjár megbocsátásunkért: „Mert egy az Isten, egy a közbe­njáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.” (1 Tim. 2, 5) „…ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus.” ( Jn. 2, 1)

Életünk egy Sodoma és Gomora, amelynek elkészült az ítélete. Isten igazságos erényében ezt meg kell büntetni. A bűnt meg kell büntetni, egyedül a mi Megváltónk, Jézus Krisztus tud megmenteni bennünket ettől az ítélettől.

Amikor vidéken voltam papi szolgálatban, vissza­emlékszem egy asszonyra, aki a következőképpen tett tanúbizonyságot:

– Megtartottad az első parancsolatot?

– Nem!

– Figyelmen kívül hagytad a második paran­cso­latot?

– Figyelmen kívül hagytam!… figyelmen kívül hagytam, drága atyám, mint minden más paran­cso­latot!… mindenféle bűnt elkövettem!… semmi sem egészséges bennem!…

– Semmi jót sem követtél el? Semmit sem tudsz felhozni mentségedül?…

– Semmit, atyám, semmit!… Vásároltam a tem­plom részére egy egyházi zászlót, de ezt is csak azért tettem, hogy tudjak vele dicsekedni az emberek előtt…, segítettem a szegényeken, de csak azért, hogy majd a nyáron ők is vissza tudjanak segíteni a munkában… Semmi jót nem cselekedtem, atyám, semmi jót…, semmit nem hozhatok föl mentségemre, csak a kö­nnyeimet és a megtört szívemet…

Gyönyörű bizonyságtétel! A legjobb asszonyok közül való volt és mégis milyen szépen lehelyezte oda bűneit Jézus lábai elé. Ábrahámhoz hasonlóan – aki igyekezett közbenjárni Sodomáért és Gomoráért –, ő is a cselekedeteit a nullával egyenlővé értékelte.

Mások viszont milyen rossz bizonyságtételt tesznek:

– Figyelmen kívül hagytad az első parancsolatot?

– Isten őrizz!

– És a második parancsolatot?

– Még a gondolata sem fordult meg a fejemben.

– Kibékültél már a szomszédoddal?…

– Semmi bajom nincs vele… nem beszélek vele, de azon kívül semmi bajom a szomszédommal.

Ilyenfajta lelkek játsszák el az úgynevezett „ügyvé­det” az ő ügyes–bajos dolgaikban, ahelyett, hogy el­helyeznék Jézus lábai elé bűneik sokaságát, amelyek nagy teherként nehezednek vállaikra, és mindezt bűnbánó könnyek közepette tegyék meg.

Kedves testvérem! Mindannyian bűnösök vagyunk. Valamennyien vállunkon hordozzuk bűneink sokaságá­nak terheit. Tegyük le bűneinket Jézus lába elé. Csak így, és kizárólag csak ott kaphatunk igazi feloldozást. Viszont nagyon ébernek kell lennünk, mert a sátán ilyen esetben is igyekszik félrevezetni az embereket, mondván: a te bűneid olyan súlyosak, hogy azokat képtelenség megbocsátania bárkinek is.

Egy remetéről olvastam, hogy egy éjszaka megje­lent neki a sátán és elkezdte felsorolni neki a bűneit:

– Elkövetted ezt a bűnt… és azt, meg azt… jaj a te lelkednek…

– Csak ennyi? – kérdezte a remete.

– Ezenkívül elkövettél még más bűnöket is, éppen eleget ahhoz, hogy részed legyen a mi poklunk tüzéből.

– Kérlek, írd le nekem egy papírra a bűneimet, nehogy elfeledjem.

Amikor a sátán befejezte az írást (a bűnök papíron való felsorolását), a remete elvette a lapot, a lap aljára rajzolt egy keresztet és a következőket írta alá: „Jézus Krisztus vére által kiegyenlítve”, majd átadta a sá­tánnak, és ezt mondta:

– Te adtál nekem egy „feljegyzést” – tessék, én adok egy bizonylatot.

A sátán azonnal otthagyta.

Drága testvérem! Mi minden nap készítünk egy hasonló „listát” a mi bűneinkről. Egyenlítsük ki ezt a „számlánkat” akképpen, hogy Jézus lábai elé visszük, és könnyes szemekkel kérjük Őt, hogy bocsássa meg azokat nekünk. Ez csak és kizárólag Jézus vére által lehetséges.

Drága testvérem! Neked is olyan sok hasonló „listád” van, hogy ezeket alig tudod a válladon elhordozni, és egy sincs kiegyenlítve. Nem tartasz attól, hogy esetleg meghalsz és nincsenek rendezve a „számláid”?

Kérlek, ébredj föl, mielőtt bekövetkezik az örök ítélet és annak tüze!

Jézus Krisztus, drága Megmentőm! Én is egyfajta Sodoma és Gomora vagyok, melynek az ítélete eldönte­tett és méltó arra, hogy tűz által el legyen pusztítva. Drága Megmentőm, egyedül csak Te tudsz engem megszabadítani. Igyekszem hozzád jönni, mielőtt a pusztító tűz elérne engem… Én sírva leborulok szent lábaid elé. Szabadíts meg, Uram, és ments meg a Te kereszten hordott drága és szent áldozatod árán!

Sodoma és Gomora / Iosif Trifa. – Sibiu : Oastea Domnului, 2009

Fordította: Juhász Tibor / Lektorálta: Patkás György / Segédkezett: Juhász Roland; Juhász Evelin

Următorul articol va fi publicat pe 31 ianuarie 2020
A következő cikket 2020. január 31-án teszik közzé

Author: Editor

Lasa un comentariu

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!