„Şi fiindcă Lot zăbovea, îngerii l-au apucat de mână pe el, pe femeia sa şi pe cele două fete ale lui“ (Fac. 19, 16).
Din prăpădul Sodomei şi Gomorei n-a scăpat decât singur Lot cu fetele sale. Această scăpare Biblia o istoriseşte astfel:
„Iar dacă s-a făcut dimineaţă, grăbeau îngerii pe Lot zicând: «Scoală-te şi ia femeia ta şi cele două fete ale tale şi ieşi, ca să nu pieri şi tu împreună cu fărădelegile cetăţii». Şi fiindcă Lot zăbovea, îngerii l-au apucat de mână pe el, pe nevastă-sa şi pe cele două fete ale lui, căci Domnul voia să-l cruţe“ (Fac. 19, 15-17).
O, ce învăţătură adâncă este în această scăpare a lui Lot! De regulă, Lot este arătat ca un om de mare credinţă.
De când eram prunc la şcoală, îmi aduc aminte că dascălul punea pe Lot în rând cu Noe şi Avraam. Dar acest Lot este departe, este foarte departe de Noe şi Avraam. Lot se amestecase cu stricăciunea. Stricăciunea intrase în casa lui şi în suf1etul lui. S-a amestecat cu aluatul cel rău şi prin acest amestec i-au slăbit puterile sufleteşti.
Lucrul acesta se vede foarte lămurit şi din felul cum istoriseşte Biblia scăparea lui. „Iar Lot zăbovea…“ spune Biblia. Îngerii strigau: „Sculaţi-vă degrabă şi fugiţi că vine prăpădul…, fugiţi că vine focul!…“, dar Lot zăbovea să plece.
Zăbovea pentru că inima şi viaţa lui se amestecaseră cu stricăciunea şi cu duhul cel rău al cetăţilor. Gustase din stricăciune, de aceea îi părea rău după locul stricăciunii. Intrase în duhul lumii, de aceea îi părea rău şi greu să se despartă şi să iasă din acest duh. N-avea nici plăcere nici putere să iasă din rău.
Ah, ce lucru grozav se arată aci! Iată-l pe Lot în clipa plecării. Prăpădul bate la uşă, dar n-are putere să plece. Aude strigarea îngerilor şi nu se îndură să părăsească locul. Vede focul şi tot n-are putere. Au început bubuiturile şi tot zăboveşte. Trebuie să-l apuce îngerii cu putere de mână şi să-l târască afară. De nu erau îngerii, desigur, Lot ar fi pierit şi el în prăpăd.
Ah, ce icoană grozavă este aceasta! Lot scapă, dar numai târât de doi îngeri. Este mântuit, dar numai aşa, „ca prin foc“. Lot a fost mântuit „ca prin foc“ (I Cor. 3, 15). Lot acesta târât de doi îngeri stă în faţa noastră cu strigarea: „Iată ce face amestecul cu duhul acestei lumii!…“, iată cum slăbesc cele sufleteşti când se amestecă cu cele lumeşti!… „Nu iubiţi lumea, nici cele ce sunt în lume… cine vrea să fie prieten cu lumea, vrăjmaş se face cu Dumnezeu“ (I Ioan 2, 15)… „Fiii Domnului, nu vă amestecaţi cu fiii oamenilor!“ (Fac. 6, 4).
Ah, voi cei care iubiţi „lumea“, uitaţi-vă la Lot târât de doi îngeri! Ah, voi ce credeţi că puteţi sluji la doi domni, uitaţi-vă la Lot târât de doi îngeri!
Lot acesta trebuie pus în faţa creştinilor, nu ca o pildă de credinţă, ci ca o pildă despre ce lucrare grozavă fac păcatul şi duhul acestei lumi în inima şi viaţa credincioşilor care nu se feresc de ele.
Prima învăţătură din scăparea lui Lot aceasta este: să fugim şi să ne ferim de duhul acestei lumi (Gal. cap. 5). A doua învăţătură este aceasta: Lot nu s-a putut mântui singur. A trebuit să-l apuce îngerii de mână, altcum ar fi pierit în potopul de foc. O, ce înţeles adânc este în această scăpare! Să nu-l prea criticăm pe Lot, căci şi noi suntem în chipul şi asemănarea lui. Ne-am dat după duhul acestei lumi, ne-am amestecat cu aluatul cel rău al stricăciunilor sufleteşti.
Ne ţinem de fel de fel de mode şi năravuri urâte. Ne dăm după toate modele şi relele veacului. Dar asta ne-a slăbit sufletul. Suntem nişte slabi şi slăbănogi în cele sufleteşti. Păcatul şi năravurile cele rele ne biruie la tot pasul. Ne-au slăbit puterile sufleteşti. Suntem ca un rănit, ca un bolnav care umblă să se ridice, dar abia face doi-trei paşi şi iar cade jos. Ne trebuie ajutor ca să ne putem mântui, iar acest ajutor este Domnul Iisus, este darul şi harul Duhului Sfânt ce se revarsă prin Jertfa Golgotei. Acest ajutor ne vine îndată ce-l cerem. Ni se dă îndată ce întindem mâna după El.
Fratele meu! Eu te văd bine. Tu zaci înfrânt şi doborât de păcate şi năravuri rele. Încerci să te ridici, dar nu te poţi. Nu te mai ajută puterile sufleteşti. Dar oricât de căzut şi de decăzut ai fi, nu dispera. Tu poţi fi încă mântuit. Îngerul Domnului – darul şi harul Duhului Sfânt – stă gata să te ia şi să te ridice. Un singur lucru se cere de la tine. Întinde mâna, fratele meu, întinde mâna credinţei şi strigă: „mântuieşte-mă, Doamne!“. Orbul de la Ierihon nu se putea mişca din loc, dar a strigat cu credinţă vie: „Iisuse, Fiul lui David, miluieşte-mă“… şi s-a tămăduit (Luca 18, 39). Să cerem şi noi ajutorul Domnului şi el îndată ni se va da.
Întinde, fratele meu, întinde mâna şi cere darul şi harul Duhului Sfânt, căci fără acest dar şi har nu putem face nimic. S-aud atâtea hotărâri: „Vreau să mă las de beţie…, vreau să mă las de asta şi asta“… dar toate acestea se gată pe urmă cu vorbele: „Am cercat, dar nu pot“. Fără darul şi harul Duhului Sfânt nu putem face nimic. „Fără de Mine – zice Domnul Iisus – nu puteţi face nimic.“ (Ioan 15, 5).
Închipuie-ţi că eşti într-o casă ce a luat foc. Te-a surprins şi te-a închis focul în ea. N-ai nici o altă scăpare decât fereastra casei. Dar casa fiind înaltă, sărind pe fereastră, te prăpădeşti la sigur. Moartea parcă şi-a asigurat prada. Dar în aceste clipe de disperare se ivesc două braţe, se întind două braţe…, se iveşte un om care te cheamă să sari în braţele lui. Să refuzi această mântuire, ar fi o nebunie. Nu-i aşa?
Aşa e, fratele meu, şi cu ajutorul ce ni-l dă Domnul să scăpăm cu el din focul pieirii sufleteşti. Nimeni şi nimic nu ne poate scăpa din acest foc decât braţele Domnului, braţele Lui cele întinse pe Crucea Golgotei. Ah, ce nebunie este a refuza acest ajutor. Ah, ce lucru grozav este a muri şi a cădea în focul pieirii veşnice în vreme ce braţele Domnului ne îmbie cu mântuire.
Iisuse, preadulcele meu Mântuitor! Şi viaţa mea este o Sodomă şi o Gomoră, aprinsă de focul ispitelor şi păcatelor. Strigă-mă, şi pe mine, Mântuitorule, şi mă cheamă să scap în braţele Tale.
Sodoma și Gomora / Iosif Trifa, Editura «Oastea Domnului» – Sibiu, 1998
* * *
„És amikor Lót tétovázott, meg- ragadták a férfiak a kezét, meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az Úr megszánta őt.”
(1 Móz. 19, 16)
Sodoma és Gomora pusztulásából senki sem menekült meg, csak Lót és két leánya. Ezt a megmenekülést a Biblia ekképpen írja le: „Amikor hajnalodott, így sürgették az angyalok Lótot: Kelj föl, fogd a feleségedet és itt lévő két leányodat, hogy el ne pusztulj a város bűne miatt! És amikor tétovázott, megragadták a férfiak a kezét, meg a feleségének és két leányának a kezét, mert az Úr megszánta őt. Kivitték és ott hagyták a városon kívül.” (1 Móz. 19, 15-17)
Micsoda tanulságokkal bír ez a történet, Lótnak a megmenekülése! A rend kedvéért Lót úgy volt bemutatva, mint egy nagyon istenfélő ember.
Iskoláskoromból visszaemlékszem az egyik tanáromra, aki egy sorba helyezte Lótot Ábrahámmal és Noéval. Ez a Lót viszont messze, nagyon messze állt Ábrahámtól és Noétól. Lót a bűnösök, romlottak közé keveredett. Ez a romlottság gyökeret vert a házában és lelkében is. Elkeveredett a „rossz kovásszal”, és eme elkeveredésében meggyengült a lelki ereje.
Ez nagyon világosan kitűnik abból, ahogy a Biblia elmeséli az ő megmenekülését. „Lót tétovázott…”, mondja a Biblia. Az angyalok sürgették. „Kelj föl, siess, mert nemsokára itt a pusztulás… szaladjatok, siessetek, közeledik a tűz!”, de Lót tétovázott.
Tétvázott, mert az ő szíve és élete elkeveredett a városban levő romlottsággal és a gonosz lelkekkel. Megízlelte a romlottság ízét, ezért tétovázott otthagyni azt a helyet, amelyben a romlottság jelen volt. Hagyta magát a gonosz (világi) lélektől vezérelni, ezért esik nehezére otthagyni és elhagyni ezt a gonosz lelket. Se kedve, se ereje nem volt, hogy otthagyja ezt a rosszat.
Micsoda szörnyű dolog mutatkozik meg ebben a példában! Képzeljük el Lótot az indulás pillanatában. A pusztítás már-már elérhető közelségben van, de neki nincs ereje elindulni. Hallja az angyalok sürgetését, és nem tudja rászánni magát, hogy otthagyja azt a helyet. Látja a tüzet, és mégsincs ereje mozdulni. Mennydörgés hallatszik az égből, és még mindig tétovázik. Arra van szükség, hogy az angyalok a kezénél fogva kiráncigálják. Ha nem lettek volna ott az angyalok, valószínűleg Lót is elpusztult volna a többiekkel együtt.
Micsoda szörnyű eset ez is! Lót megmenekül, de csak úgy, hogy a két angyal kezénél fogva kiráncigálja. Megmenekül, de csak úgy, mint aki „tűzesőn ment át” (1 Kor. 3, 15). Ez a Lót, akit az angyalok kezénél fogva ráncigáltak ki, előttünk áll és ekképpen szól hozzánk: „Íme, mit tesz az, ha valaki elkeveredik ennek a világnak a lelkével!… Íme, hogy gyengül meg a lelkierő, amikor az elkeveredik a világ lelkével!… „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete.” (1 Jn.2,15)
Ó, ti, akik szeretitek ezt a „világot”, nézzetek Lótra, akit a két angyal kezénél fogva ráncigált ki! Ó, ti, akik azt hiszitek, hogy egyszerre lehet két úrnak is szolgálni, figyeljetek Lótra, akit a két angyal kiráncigált!
Ezt a Lótot az emberek elé kell tenni példaként, de nem úgy, mint hites embert, hanem mint olyan embert, akit a bűn szörnyű módon félrevezetett és őrajta keresztül bemutatni azokat az embereket, akik nem óvakodnak a bűn elkövetésétől. Az első tanulság Lót megmeneküléséből a következő: Hagyjuk el és óvakodjunk ennek a világnak a szellemétől (Gal. 5. rész).
A második tanulság ez: Lót saját magától nem tudott volna megmenekülni. Arra volt szükség, hogy az angyalok kézen ragadják, máskülönben ő is elveszett volna a pusztító tűzben. Micsoda bölcsesség rejlik ebben a megmenekülésben! Ne nagyon kritizáljuk Lótot, hiszen mi is hasonlóak vagyunk őhozzá. Hagyjuk magunkat az evilági szellemtől vezérelni, elkeveredünk a „rossz kovásszal”, amely a lelki romlottságot jelenti.
Ragaszkodunk a különböző rossz szokásokhoz, amelyek utálatosak. A világ összes rossz dolgai iránt epekedünk. Ezek a cselekedetek azonban meggyengítik szellemi erőnket. A lelkiekben meggyengültünk és mintha lebénultunk volna. A bűn és a rossz szokások minden léptünkben legyőznek bennünket. Meggyengül a lelkierőnk. Olyanok vagyunk, mint aki több sebből vérzik, olyanok, mint aki beteg és igyekszik lábra állni, de alig tesz meg két-három lépést és újra elesik. Szükségünk van segítségre ahhoz, hogy üdvözülhessünk, és ez a segítség nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, ez a Szentlélek ajándéka és kegyelme, amely a golgotai áldozat árán ránk árad. Ez a segítség azonnal megjön, amint kérjük ezt. Azonnal megkapjuk, mihelyt kinyújtjuk kezünket őfelé.
Drága testvérem! Én téged jól ismerlek. Te szenvedsz azoktól a rossz szokásoktól, bűnöktől, amelyek téged lebírtak, legyőztek. Megpróbálsz felemelkedni, felkelni, de nem bírsz, magadtól nem megy. Nem tud már segíteni a lelkierőd. Akármennyire el vagy keseredve, ne add fel! Te még üdvözülhetsz. Az Úr angyala – a Szentlélek ajándéka és kegyelme által – készen áll arra, hogy felemeljen és megmentsen. Csak egy egyszerű dolgot kér tőled. Nyújtsd ki a kezed, drága testvérem, nyújtsd ki a „hited kezét” és mondd: „Szabadíts meg, Uram!”
A Jerikóban lévő vak embernek a mozgása korlátozott volt, de igaz hittel kiáltott: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”, és meggyógyult (Lk. 18, 38).
Kérjük mi is az Úr segítségét és azonnal megadatik nekünk is.
Nyújtsd ki, drága testvérem, nyújtsd ki a kezedet és kérd a Szentlélek ajándékát és kegyelmét, mert enélkül az ajándék és kegyelem nélkül nem tehetünk semmit. Annyi meg annyi elhatározást hallottunk már: „Abba akarom hagyni az ivászatot…, abba akarom hagyni azt meg azt…”, de a legtöbb elhatározás így végződik: „Megpróbáltam, de nem megy.” A Szentlélek ajándéka és kegyelme nélkül nem tehetünk semmit. „Mert nélkülem – mondja Jézus Krisztus – semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn. 15, 5)
Képzeld el, hogy egy olyan házban vagy, amely lángba borult. Váratlanul ért és bezárt téged a házba. Nincs más kiút, mint a háznak az ablaka. Mivel a ház nagyon magas, és ha kiugrasz az ablakon, biztosan szörnyethalnál. A halál bebiztosította zsákmányát. Ezekben a lehetetlen pillanatokban megjelenik két ölelő kéz… megjelenik egy ember, aki arra kér, hogy ugorj az ő ölébe. Elutasítani ezt a lehetőséget ostobaság lenne. Nem így van?
Ugyanígy van, drága testvérem, azzal a segítséggel is, amit az Úr ad nekünk, hogy megmeneküljünk a tűztől, a lelki kárhozattól. Senki és semmi nem menthet meg ettől a tűztől, a lelki kárhozattól, csak az Úr ölelő karjai a golgotai keresztről. Micsoda ostobaság ezt a segítséget visszautasítani! Micsoda szörnyű dolog meghalni és az örök tűzbe, az örök kárhozatba kerülni, amikor az Úr Jézus felkínálja nekünk a megváltást.
Jézus, drága megmentőm! Az én életem is egy Sodoma és Gomora, amely lángokban ég a kísértések és a bűnök által. Kérlek, hívjál engem is, drága Megváltóm, hogy megváltást kapjak a Te szerető ölelésedben.
Sodoma és Gomora / Iosif Trifa. – Sibiu : Oastea Domnului, 2009
Fordította: Juhász Tibor / Lektorálta: Patkás György / Segédkezett: Juhász Roland; Juhász Evelin
Următorul articol va fi publicat pe 7 februarie 2020 A következő cikket 2020.február 7 -án teszik közzé
