Să se bucure şi să se veselească de Tine, toţi cei ce Te caută pe Tine, Doamne, şi să zică pururea cei ce iubesc mântuirea Ta: "Slăvit să fie Domnul!" (Ps. 39,22)
  • Set Logo Section Menu from Admin > Appearance > Menus > "Manage Locations" Tab > Logo Section Navigation
Slăvit să fie Domnul!
Home „Babilonul cel mare“ hălăduie azi prin lume / „A nagy Babilon” a mai világban lakozik

„Babilonul cel mare“ hălăduie azi prin lume / „A nagy Babilon” a mai világban lakozik

„Babilonul cel mare“ hălăduie azi prin lume / „A nagy Babilon” a mai világban lakozik

(Apocalipsa cap. 17)

Desfrânarea, ispita cărnii, este arma cea mai temută a diavolului, căci prin aceasta a dat prima lovitură în gră­dina Edenului. Şi prin aceasta – prin ispita cărnii – a câştigat prima biruinţă. Şi prin asta câştigă şi azi cele mai multe biruinţe.

În toate vremurile, Satana a pândit poziţia aceasta şi a încercat să intre în hotarele sufleteşti ale omului prin carne, prin „uşa“ cea mai slabă.

 În toate vremurile, Satana a avut seceriş bogat cu ispita şi păcatul desfrânării. Niciodată însă ca azi. Nicio­dată doar de când e lumea n-au fost stricăciunile des­frânării atât de grozave ca azi.

Desfrânarea şi păcatele lumeşti nu mai cunosc nici un hotar. Oraşele cele mari sunt adevărate Sodome şi Gomore. Dansurile, beţiile, chefurile şi orgiile se ţin lanţ. Dacă ai cerceta noaptea localurile de petrecere ale oraşelor mari ai rămâne îngrozit.

Şi nici pe la sate nu e cu mult mai bine.

Concubinajul, divorţurile, lepădarea de prunci şi feri­rea de prunci sunt păcate care au umplut lumea, la oraşe ca şi la sate.

Dispare familia, dispare căsătoria, dispar copiii. Totul mătură potopul desfrânării.

Cu adevărat parcă am ajuns vremile cu Ba-bilonul cel mare din cartea Apocalipsa, cap. l7.

„Şi eu, Ioan, fratele vostru, văzui o femeie şe­zând pe o fiară roşie, având şapte capete şi zece coarne. Şi femeia era îmbrăcată în purpură, împodobită cu aur şi pietre scumpe. Iar pe fruntea ei purta scris un nume tainic: Ba-bilonul cel mare, mama curvelor şi spurcăciunilor pă­mântului… şi cei ce locuiesc pe pământ s-au adăpat de vinul desfrânării ei“ (Apoc. l7).

Cu adevărat, lumea de azi a ajuns un uriaş „Babilon“ sufletesc.

Scripturile spun că valuri de grozave desfrânări vor otrăvi lumea înainte de a veni „sfârşitul“. Desfrânata cea mare va stăpâni „noroade, gloate, neamuri şi limbi“ (Apoc. 17, 15) şi apoi va răsuna strigătul „căzut, căzut Babilonul“ (Apoc. 19, 6).

Desfrânarea este un păcat greu şi de suflet pierzător.

Scripturile sunt pline cu arătări şi pilde despre ce prăpăd grozav face acest păcat. Dăm mai jos câteva din învăţăturile biblice despre păcatul desfrânării.

Desfrânarea este şi ea un fel de beţie. Căci, întocmai ca beţia, ea omoară şi trupul şi sufletul omului. Întocmai ca beţia, şi ispita desfrânării se pare dulce la gust, dar, vai, amare sunt urmările ei, precum zice înţeleptul Solomon: „Miere curge din buzele femeii desfrânate care până la o vreme îndulceşte, dar pe urmă, mai pe urmă, mai amară decât fierea o vei afla şi mai tăioasă decât sabia cea ascuţită. Depărtează calea ta de la dânsa şi nu te apropia de uşa casei ei ca nu cumva să dai floarea vieţii tale al­tora şi îţi va părea rău pe urmă când se va topi carnea trupului tău“ (Pilde 5, 3-11).

Întocmai ca beţia, desfrânarea e o patimă rea. Cine a căpătat-o merge repede pe calea cea largă a pieirii. „Calea spre iad este calea ce duce la desfrânata (şi la desfrânare) şi toţi cei ce apucă pe ea nu se mai întorc pe cărările vieţii“ (Pilde 2, 16-19).

Desfrânarea este o beţie, sau mai bine-zis, o orbie. Cine o capătă merge ca orbul înainte, fără ruşine şi fără groază de pieire. „Cum merge boul la junghiere, câinele la legătoare şi cum pasărea se grăbeşte în laţ, aşa merge la moarte desfrânatul“ (Pilde 7, 22-24). „Preţul curvei este moartea, căci au doar va ascunde ci­neva foc în sân şi nu-şi va arde hainele, au călca-va cineva pe cărbuni de foc aprinşi şi nu-şi va arde picioarele, aşa şi cel ce intră la femeia cu bărbat“… (Pilde 6, 24-29).

Desfrânarea e o patimă rea şi greu de biruit, de aceea a lăsat Dumnezeu taina căsătoriei. „Pentru înlăturarea curviei, fiecare bărbat să-şi aibă nevasta lui şi fiecare femeie să-şi aibă bărbatul ei“ (I Cor. 7, 2). Căsătoria este de la Dumnezeu, desfrânarea de la diavolul. Evanghelia nu pune „laţ“ cu oprirea căsătoriei, dar cere de la cei că­sătoriţi curăţia căsătoriei, de la juni şi june curăţia fe­cioriei, iar de la cei ce au „darul înfrânării“ şi nu s-au că­sătorit, înfrânare (I Cor. cap. 7).

Sodoma și Gomora / Iosif Trifa, Editura «Oastea Domnului» – Sibiu, 1998

* * *

(Jelenések, 17. rész)

A züllöttség, a testi kísértés a sátánnak a legfé­lelmetesebb fegyvere mert, ezáltal mért súlyos csapást az első emberpárra már az Édenkertben is. Ezáltal, a testi kísértés által győzedelmeskedett első alkalommal. A testi kísértés által szerzi ma is a legtöbb győzedelmet a sátán.

Az idők során a sátán kivárta a legmegfelelőbb időpontot és akkor kísérelte meg a támadást az emberek lelki határain belül, a testi gyengeségek révén, mert ez az az „ajtó”, amelyen a legkönnyebben be tud hatolni.

A sátán minden időben rengeteget tudott aratni a züllöttség (testi gyengeség) kísértése és bűnének elkövetése által. Soha annyira nem sikerült neki, mint ma. Amióta a világ világ, talán soha nem volt ennyire züllött és romlott e világ.

A züllöttség és e világ bűnei semmilyen határt már nem ismernek. A nagyvárosok igazi Sdomává és Gomorává váltak. A táncmulatságoknak, ivászatoknak, dorbézolásoknak és orgiáknak se vége, se hossza. Ha éjszaka végiglátogatnád a különböző éjszakai lokálo­kat, akkor bizonyára megijednél a látottakon.

Sajnos a kisebb településeken sem jobb a helyzet.

A vadházasságok, az elválások, a gyerekek elhagyása és nem vállalása olyan bűnök, amelyek elárasztották a városokat és falvakat.

Kihalnak a családok, a házasságok, eltűnnek a gyerekek. Mindent elsöpör a züllöttség, romlottság áradata.

Úgy tűnik, valóban elértük azokat a nagy babiloni időket, amelyekről a Jelenések könyve a 17. részben ír.

„És láttam egy asszonyt ülni egy skarlátvörös fenevadon, amely tele volt istenkáromló nevekkel, amelynek hét feje és tíz szarva volt, az asszony pedig bíborba és skarlátba volt öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve, kezében aranypohár, tele utálatossággal és paráznaságának tisztátalanságaival, és a homlokára írva ez a titokzatos név: »A nagy Babilon, a föld paráznáinak és undokságainak anyja.« Láttam, hogy az asszony részeg a szenteknek és a Jézus vérta­núinak vérétől.” (Jel. 17, 4-6)

Valóban, a mai világ egy óriási Babilonná lett (ami a lelkieket illeti).

A Szentírás bizonyságot tesz arról, hogy a „világ­vége” előtt szörnyű és irtózatos dolgok fogják „meg­mérgezni” a világot. A nagy züllöttség uralkodni fog népeken, seregeken, nemzeteken… (Jel. 17, 15)

A züllött­s­é­g egy olyan súlyos bűn, amely megsemmisíti a lelket.

A Szentírás tele van olyan példákkal, amelyek utalnak és rámutatnak arra, hogy milyen pusztítást végez ez a bűn (a züllöttség).

A következőkben leírok néhány jó tanácsot, útra­valót, intelmet a Bibliából a züllöttségről.

A züllöttség hasonló a mértéktelen ivászathoz. Mert a mértéktelen ivászat is megöli a testet és a lelket egyaránt. A mértéktelen ivászat és a züllöttség kísértése úgy tűnik, hogy nagyon édes, de jaj, a következményei nagyon keserűek, mint ahogy ezt a bölcs Salamon is megírja: „Mert színméz csepeg a más asszonyának ajkáról, és ínye simább az olajnál. De a végén keserű lesz, mint az üröm, éles, mint a kétélű kard. Lábai a halál felé visznek, léptei a holtak hazájába tartanak. Nem az élet ösvényét járja, téves úton jár, és maga sem tudja. Most azért, fiaim, hallgassatok rám, ne térjetek el attól, amit mondok! Messze kerüld el az ilyen nőt, ne közelíts háza ajtajához, különben másoknak kell adnod méltóságodat, és éveidet a kegyetleneknek; bitorlók élik föl életerődet, és kereseted idegen házába kerül. Nyögni fogsz majd a végén, amikor tönkremegy tested és életed!” (Péld. 5, 3-13)

A mértéktelen italozáshoz hasonlóan, a züllöttség is egy rossz szenvedély. Aki beleesett ezeknek a csapdá­jába, az nagyon gyorsan halad ama széles ösvényen, amely a pusztulását jelenti, a pusztulásba viszi. „De a bölcsesség megment a más asszonyától, a hízelgő szavú idegen nőtől, aki elhagyja ifjúkorának társát, és meg­feledkezik az Isten előtt kötött szövet­ségről. Mert ha­lálba süllyed a háza, és útja az árnyak közé. Aki bement hozzá, nem tud visszafordulni, és nem talál rá az élet ösvényére.” (Péld. 2, 16-19)

A züllöttség olyan, mint a mértéktelen ivászat, jobban mondva ez egy vakság. Aki ezt a vakságot megkapja, az úgy meg előre, mint egy vak ember, szégyentelenül, és nem mutat semmilyen félelmet a lelki pusztulás felé. „Az megkövette őt oktalanul, ahogyan a bika megy a vágóhídra, mint egy bilincsbe béklyózott bolond. De végül nyíl hasít a májába. Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár, amely nem tudja, hogy az az életébe kerül. Azért, fiaim, hallgassatok rám, és figyeljetek szavaimra! (Péld. 7, 22-24)              „Mert lámpás a parancs, világosság a tanítás, az élet útja a figyelmeztető intés. Ez őriz meg a rossz nőtől, az idegen nő hízelgő nyelvétől. Ne kívánd meg szépségét szívedben, és ne fogjon meg szempilláival! Mert a parázna nő csak egy darab kenyérre, de a férjes asszony drága életedre vadászik. Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen? Pedig így jár, aki bemegy embertársa feleségéhez, senki sem marad büntetlen, aki megérinti.” (Péld. 6, 23-29).

A züllöttség, a kicsapongó élet egy rossz szenve­dély és nagyon nehezen győzhető le, ezért hagyta meg Isten a házasság szent titkát. „A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje.” (1 Kor. 7, 2) A házasság Istentől van, míg a züllöttség és a kicsapongás a sátántól. Az Evangélium nem helyez el semmilyen csapdát a házasságkötések megállításában, viszont a házastársaktól kéri a házasság tiszteletben tartását és a házasság szentségének a megtartását, a fiatal házasu­latlan fiataloktól a fiatalságuk szentségének megtar­tását, azoktól, akiknek megadatott az önmegtartóztatás és nem házasodtak meg, ezektől az önmegtartóztatás kéretik (1 Kor. 7. rész).

Sodoma és Gomora / Iosif Trifa. – Sibiu : Oastea Domnului, 2009

Fordította: Juhász Tibor / Lektorálta: Patkás György / Segédkezett: Juhász Roland; Juhász Evelin

Următorul articol va fi publicat pe 17 ianuarie 2020
A következő cikket 2020. január 17-án teszik közzé
error

Author: Editor

Lasa un comentariu

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!